Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Célom.....Első fejezet

 Célom,hogy megfogalmazzam egy egészen új megközelítésből a létezés örömét, amit házi kedvenceink, a macskák szemén keresztül tapasztalhattam meg. Két éve figyelem viselkedésüket különböző helyzetekben, és figyeltem ahogy kommunikálnak,fotóztam és természetesen felfedeztem mint élményt... Hónapokig tartott míg rászántam magam az írásra Az ötlet már jóval régebben -két éve fogalmazódott meg bennem, saját élményeim hívtam segítségül hozzá.

Első fejezet....a kezdet...

Egy szép, ám szomorú nyári napon a nyugágyamban feküdtem kimerülten. Anyám halálán volt akkor s ösztönösen próbáltam kapaszkodni valamibe ami vigaszt nyújt ebben a helyzetben. Néztem a semmibe.... ekkor egy cirmos ,csíkos cica sétált keresztül a kerten a szájában cipelt valamit.... Követtem a tekintetemmel, de eltűnt a padlásfeljáró környékén. Utána mentem, de szem elöl tévesztettem a jövevényeket. Férjemmel felkúsztunk a padlásra kerestük de sehol nem találtuk az anya cicát és kölykét. Füleltünk, hátha hallunk valamit de semmi. Teltek a napok ,az anyaállat mindig feltűnt enni is adtunk neki, de a kicsit nem leltük. Ma már tudom, hogy a kölyök nem nyávog ha anyja nincs ott,az ösztöne diktálja így. A vadon élő állatok kölykei is így tesznek, nehogy a ragadozók rájuk akadjanak. Egy hónap elteltével lehozta a padlásról már cseperedő porontyát az „Anya -cica”, magunk közt így hívtuk. Az Anya-cica nem volt túl barátságos, de az ételt elfogadta, s néha hagyta, hogy megsimogassuk. A kert végében egy bokor aljában elrejtette kicsinyét. Mi óvatosan közelítettünk, de a kis vadóc nem engedett közel minket. Háta felpúposodott, ritkás szőre felállt és fújt ránk, hogy tudassa velünk, jobb ha távol maradunk. Mindennap odasettenkedtünk, mindig egy picit közelebb.. közelebb. Még egy tálat is rendszeresítettünk, amibe tejet és ennivalót vittünk. Ekkor már július végét írtunk. Újabb egy hónap elteltével már megsimogathattuk.....”Mirci-morci” lett a neve. A kölyök sosem hagyta el azt a kis területet ahol, szopott. Türelmesen várta amíg anyja visszatér. Már akkor megfigyelhettem, a macskák példás anyák. Július végén édesanyám elhagyott bennünket, megtörtem, pedig tudtuk mindannyian, hogy ez be fog következni. Valahogy az ember ilyenkor mindig bízik még egy napban,egy órában......Sokat sírtam, esténként a kerti székben ülve figyeltem bokor alját. Végső elkeseredésemben úgy hittem és hiszem ma is, hogy az angyalok küldték ezt a leheletnyi vigaszt nekem. Már augusztus végét írtuk, Mirci-morci már odajött hozzánk, néha odadörgölőzött, de megsimogatni csak a bokor biztonságos közelében engedte magát. Az „Anya-cica” lassan kezdett elmaradozni, már nem igen szoptatta csak olykor-olykor. Már cicának való húst is adtunk nekik, előbb mindig a kicsi evett, az anyja nézte. Az összhang csodálatos volt. Szeptemberben az anyát már nem is igen láttuk. Itt maradt nekünk Mirci-morci. A lakásba nem jött be, de az udvaron a közelünkben maradt. Napról napra apró lépésekben fogadott el bennünket. Mindig ugyanabban az időben kapott enni reggel és este. Soha nem volt erőszakos. Már hidegre fordultak az esték és a hajnalok, rövidebb időre bejött, de soha nem piszkított be a lakásba. Ha ki akart menni, odaült az ajtóhoz és várta, hogy valaki észrevegye. Nekünk előtte nem volt cicánk így mi is tanultuk, mit hogyan tegyünk, figyeltünk rá, hogy szokásait megismerjük. Szokása volt, hogy az ágy végébe feküdjön, ahol egy pokróc volt leterítve, külön az ő számára. Itt játszott gyakorta este lefekvés előtt. Reggel és este ugyanabban az időben evett vagy jött be. Nem kellett soha hívogatni, tudta érezte az időt. Saját napirendje volt és van a mai napig. A „cicák napirendje” ,ehhez mi emberek is képesek vagyunk kapcsolódni ,alkalmazkodni,de ugyanakkor kiindulópont is lehet számunkra, hisz biztosan tudjuk melyik az-az idő amikor játszhatunk vele Simogathatjuk, s tudjuk azt is, mikor kell nélkülöznünk társaságát. Egy február végi napon nem jött este a szokott időben. Tudtuk férjemmel, hogy valami történhetett, de minden nap bíztunk benne, hogy nőstény cicánk hazatér,de nem jött. Lehangolódtunk. Minden este és reggel kinéztünk többször is, de hiába. Teltek a hetek, már lemondtunk róla. Hiányzott nekünk, ahogy este a lábunknál összegömbölyödve alszik,ahogy az ölünkben szundikál. Megnyugtató volt mindkettőnk számára. Egy nehéz nap után megnyugvás egy olyan este, amikor ott dorombol az ölemben. Gyakorta emlegettük szokásait. Mirci-morci nem egyszerű házi kedvenc hanem kis vadóc, aki megtalált minket, akit megszelídítettünk. Áprilisban, egy hideg hajnalon halk nyávogásra ébredtem, félálomban kimentem s beengedtem Mirci-morcit, aki megviselt bundával, soványan és nagy hassal tért haza. Láthatóan sokat szenvedett, de hogy mi történhetett nem mesélhette el nekünk..... Valószínűleg nélkülözött bárhová is tévedt. Ezek után alig mozdult el mellőlünk. Szinte éjjel-nappal velünk volt. Még az udvarról sem mozdult el. Hasa napról napra nagyobb lett. Szinte látható volt, ahogy mozognak benne a kiscicák. Nem estünk kétségbe, bíztunk abban, hogy minden jól alakul. A bizalom azonban nem volt kölcsönös. Mirci-morci május első napján világra hozta kölykeit. Nem tudtuk hányat, nem tudtuk hol. Ziláltan maszatosan véresen soványan megjelent egy délután a teraszon, alig vonszolta magát. Mellém fektettem a nyugágyba, megtörölgettem. A cicánk hosszú percekig lassan megmosdott és mellettem elaludt. Órákon át feküdt mozdulatlan. Enni csak ébredés után tudott. Férjemmel próbáltuk kideríteni a kicsik rejtekhelyét, puszta kíváncsiságból, de nem találtuk meg az elkövetkező öt hétben sem. Mindig ugyanabban az időben jött reggel és este, napközben többször megpihent mellettem vagy férjem mellett, majd elvonult. Mind a hat csecse tele volt tejjel, ebből sejtettük, hogy nem lehet kevesebb a kölykök száma sem, csak sejtettük, igazi kalandok és élmények várnak ránk. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.